nati

siuuuuuuuuuu

Internet története

 

Az internet egy nemzetközileg elterjedt, angol eredetű szóból ered (internetwork), magyarul: „hálózatok hálózata”. Az egész világot körülölelő számítógép-hálózat, hatalmas rendszer, amely számítógép-hálózatokat fog össze.

 

Az internet a számítógépek és más eszközök (szerverek, antennák, műholdak, stb.) összekötéséből jött létre, hogy az egymástól teljesen különböző hálózatok egymással tudjanak elektronikus leveleket cserélni, állományokat (fájlokat) továbbítani.

A gyökerek a hatvanas évekig nyúlnak vissza, a történet katonai fejlesztések civil szférába való átszivárgásával kezdődött. Abban az időben merült föl ugyanis az USA-ban egy kevéssé sebezhető számítógép-hálózat szükségessége, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei működőképesek maradnak. 

Az internet története by Zoltán Baka

Kidolgoztak egy többközpontú, csomagkapcsolt hálózati kommunikációs rendszert. Ezen az elven kezdett működni 1969-ben az ARPANET , és a katonai felhasználásokon kívül a csomagkapcsolt adattovábbítás további kutatásra szolgált, de egyes egyetemek, katonai bázisok és kormányzati laboratóriumok kutatói is használták elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére és távoli bejelentkezésre egymás számítógépei között.

 

1972-ben megszületett az első e-mail program. 1974-ben jelent meg először az „Internet” kifejezés, egy a TCP protokollról szóló tanulmányban. 1983-ban, az után, hogy az addig szigorúan ellenőrzött ARPANET-ből MILNET  néven leválasztották a hadászati szegmenst, megszületett a mai fogalmaink szerinti Internet. 1988 pedig az első internetes féregvírus-járvány (worm) éve volt.

Informatika történet: Az internet története

Az interneten nincsen központ, nincs „egy” központi gép. Minden, a hálózatra kötött gép egyszerre fő- és alállomás. Az internet tehát olyan elméleti szerveződése a számítógépeknek és telefonvonalaknak, amelynek bármely pontja képes kapcsolatot teremteni bármely másik pontjával.

Az eredetileg elsősorban oktatási intézményekben elérhető hálózatra egyre több intézmény, szervezet, cég kapcsolódott, a szolgáltatást hamarosan a nagyközönségnek is felkínálták. Az elektronikus levelezés (e-mail) forradalmát gyorsan követte a hírcsoportok (newsgroup) forradalma, majd az egyre újabb és sokoldalúbb információkereső- és továbbító eszközök elterjedése, amelyek 1992-ben úgy tűnik, egy természetes végponthoz, a WWW-hez (World Wide Web) vezettek: innentől a számítógépekhez nem értő laikusok is könnyedén, minden tanulás nélkül navigálhatnak az internet óceánján. A WWW az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN szülötte.

Az internet története

  • elektronikus levelezés (e-mail)
  • www (World Wide Web)
  • ftp (File Transfer Protokoll – fájl átviteli protokoll)
  • irc (Chat – csevegés, MSN, Skype…)

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 1
Össz.: 230

Látogatottság növelés
Oldal: internet története
nati - © 2008 - 2024 - sapinatalia.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »